Életünkben fontos szerepet tölt be az élethosszig tartó tanulás, nincs ez másképpen az értelmi fogyatékos embereknél sem. Szükséglet felmérés után rendszeresen tervezett egészségügyi, életmódbeli ismeretanyagot építettünk be a heti lakógyűlések tematikájába. Minden alkalmat jól előkészítettünk, megterveztünk, mely teljes mértékben igazodott ellátottjaink igényeihez.
A lakógyűlések időpontját (minden héten szerda délután 16 óra) otthonunk hangos bemondóján is többször közzétettük. A kezdeti 15-20 fő helyett ma már aktívan 70-80-an vesznek részt. Aktuálisan olyan témák merültek fel, melyekhez másfajta kommunikációs utakat kellett keresnünk a teljes körű eredmény elérése érdekében. Sokan gyermekkoruktól dohányoztak, rengeteg Colát ittak, zöldség és gyümölcs helyett tömték magukba a súlyos kalóriát adó chipset és társait. Magas volt a kávéfogyasztás, alig akartak levegőre menni, még kevesebbet mozogtak. Ki lehetett számolni, hogy ha nem történik életmódbeli változás, akkor különböző betegségek léphetnek fel, ennek következtében megnő a gyógyszerköltség, megnő az ápolási költség is. Sajnos kiderült az előadások közben, hogy az egészséges életmódról szinte semmit sem tudtak. Nehéz volt rosszul beidegzett szokásokat megváltoztatni. Ezért kezdetben a témával kapcsolatos termékek bemutatását is megterveztük, különböző kóstolókkal színesítettük a programot. Ma már lakóink hozzák a lakógyűlésre az örömmel megvásárolt egészséges termékeket bemutatni, amire nagyon büszkék. Gyakoriak a tea bemutatók, kóstolókkal egybekötve. Folyamatosan nőtt a különleges lakógyűlések látogatottsága. A mai világ tele van ingerrel, gyorsabb az élet, ezért lakóink tanítása, minden irányú képzése egy felkészültebb és elégedettebb embert eredményezett, aki nem túlélője az életnek, hanem egy tudatosan cselekvő aktív polgár.
Testközeli információ átadása a gondnokság felülvizsgálatának folyamatában is fontosnak bizonyult. Szükség volt arra, hogy ellátottjaink felkészültek legyenek a bírósági és orvos-szakértői helyzetekre. Ezért erre a folyamatra felkészítéseket vezettünk be. Nagy sikernek könyvelhettük el, hogy a felkészített lakók méltósággal élhették meg a gyakran nem túl kellemes procedúrát. A Testközeli információnak, ami a gondnokság alá helyezés és felülvizsgálat folyamatához kapcsolódik, más pozitív hozadéka is van. Három lakónál a kizáró gondnokság helyett korlátozóvá változtatták a gondnokság minőségét.
A gyakorlat kialakítása kettős célt szolgált, egyrészt az intézményben élő ellátottak tanulási és szocializációs folyamatában olyan Információs Hidakat kialakítani, amelyből legmagasabb szintű minőségű élet, másrészt a lehető legteljesebb önmegvalósítás bontakozzék ki.
A lakók általi tudásvágy tovább fokozódott, egy általános igény került megfogalmazásra, megszületett a "Mindentudás Iskolája" nevű program, mely az élethosszig tartó tanulási folyamat részévé vált. A Mindentudás Iskolájába vendégeket hívtunk, színesítve az előadásokat. Vendégünk volt Noszály Sándor sportoló, dr. Nagy Richárd háziorvos, Szabados Tiborné költő, BRFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai, Mezeiné Sánta Klára igazgató és otthonunk több vezetője. Az érdeklődők kérdéseket tehettek fel minden előadónak. Az előadásokból interaktív beszélgetés lett. Az ismert emberekkel való találkozással azt szerettük volna elérni, hogy egy olyan pozitív emberkép mintát kapjanak az értelmi fogyatékos emberek, ahol megtapasztalhatják azt, hogy a sikerért meg kell küzdeni csakúgy, mint bármiért, amit el akarunk érni.
A gyakorlat eredményei – kimenetele
Az "Információs Híd" az élethosszig tartó tanulási folyamat részeként egy komplex egyenlő hozzáférést biztosító szocializáció, fejlesztő, információs blokk, amely eddigi biztató eredményeire és a folyamatos szükséglet kielégítésére épülve, a jövőben is meghatározó szolgáltatásunk lesz.
A "MIndentudás Iskolája" egy felelősebb gondolkodást eredményezett lakóink életében és egy tudatos cselekvést, melyben felelősséget éreztek saját otthonukért. Számlával is igazolható eredménye van az „Információs Híd” nevű komplex programnak; az ellátottak a tanulási és szocializációs folyamat részeként megtanultak spórolni, így az intézménynek kevesebbet kellett fizetni az elektromos energiáért, csökkent a gyógyszerköltség, kevesebb lett az ápolási költség. Azt gondoljuk, hogy az információ hatalom, mert az élethosszig tartó tanulás folyamat részeként a negatív beidegződések is megváltoztak általa. Javult az érdekérvényesítő készségük, képessé lettek saját életüket cselekvőképesen meghatározni. A megszerzett ismeretekkel határozottabbá váltak, amely személyiségükben pozitív változást idézett elő. Az élethosszig tartó tanulási folyamattal, támogatással a jövőben képessé válhatnak a társadalmi szemlélet pozitív irányba való befolyásolására. A program 2002-ben indult el és azóta is jelen van. Lassú folyamat.
Az "Információs Híd", a "Testközeli Információ", a "Mindentudás Iskolája" a jövőben tovább bővül. Szeretnénk a legsúlyosabb értelmi fogyatékos lakóink részére bevezetni a „Nem hagylak egyedül” programot is.

Az értelmi fogyatékosok rendszeres tevékenysége a lakószférán kívül – integrált munkahely
A tordasi Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona az ápoló-gondozó tevékenység mellett alapvető feladatának tekintette az értelmileg akadályozott emberek foglalkoztathatóságának növelését, munkaerőpiaci integrációjuk elősegítését. Olyan nemzetközi kapcsolatot keresett, mely betekintést kínált a fejlettebb európai országok gyakorlatába.
A németországi Landshuti Védőüzemekkel kialakult korábbi kapcsolat – melynek alapját az Ulwilla zenetanulási módszer, s az ehhez használt, fogyatékos személyek közreműködésével készült fa hangszerek megismerése jelentette- megfelelő kiindulási alapot jelentett a projekt kidolgozásához. A Lebenshilfe nemzetközi szervezetének elvi alapjain létrehozott fogyatékos személyeket foglalkoztató üzem fogadó partnerként kapcsolódott a programhoz minden segítséget megadva a tordasi küldő intézmény 5 fős szakmai küldöttségének. A kiutazás célja szakmai tanulmányút volt, mely alkalmával a képzési programban résztvevő, különböző területeket képviselő szakemberek kéthetes tanulmányút során elméleti ismereteket, gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a sérült emberek foglalkoztatása, képzése területén. A projekt közvetlen ismeretek gyűjtésének igényére épült a németországi üzem integrált munkahelyi kapcsolatai tekintetében az adaptáció, a helyi alkalmazás igényével. A projekt előkészítő szakasza után sor került a kedvezményezettek kiutazására, melynek időtartama két hét volt. Az eredményes együttműködés során teljes betekintés nyílt a Landshuti Üzemek működésére, a foglalkoztathatóság magas szintjének elérése társadalmi, jogi, gyakorlati hátterére, a verseny- és piacképes termékek előállításának feltételeire, a munkavégzés szervezési-, személyi- és tárgyi feltételeire, az erőforrásokra. A kedvezményezettek ismereteket szereztek a lakhatási formák és a munkahely elkülönüléséből adódó előnyökről, a minőségorientált termelő tevékenységek személye szóló munkafolyamatokra bontásáról, az elvégzett munka szerinti, átlátható differenciálási rendszerre épülő bérezésről, a foglalkoztatást segítők szakképzettségéről, az egyéni kreativitás fontosságáról.
Szakterületüket külön is tanulmányozhatták, összegyűjtve azokat az adaptálható tapasztalatokat, melyek hazai munkájuk során a foglalkoztatási integrációt segítik. A két hét alatt egyénileg elkészített „Ellenőrző lista” alkalmasnak bizonyult a szerzett tapasztalatok, ismeretek tematikus rögzítésére. A kialakított dokumentáció szakmai eszközzé vált, mely megkönnyítette az ismeretek rendszerezését, az egyes témakörök átláthatóságát. A szakmai tanulmányút alatt a kedvezményezettek egyéni fejlesztési tervet dolgoztak ki, mely által képessé váltak saját szakmai megújulásuk irányítására, a belső szakmai igény programmá szervezésére.
A megszerzett ismeretek, tapasztalatok tematikus feldolgozása révén a szakmai csoport tagjai a tordasi otthon mindennapi szakmai tevékenységébe beleolvadó, fejlődésorientált szemléletet tükröző javaslatokat tettek. Munkaértekezletek, belső továbbképzések alkalmával – gazdag képanyag bemutatásával - a szakmai kollektíva támogatását megszerezve a kedvezményezettek új programokat indítottak el a németországi tapasztalatok helyi adaptálásával. A megújulás a munkaképesség kialakítását, megtartását célzó egyéni fejlesztés, a keresőképes munkatevékenységek tartalommal való megtöltése, a foglalkoztathatóság kiszélesítése, a súlyosan, halmozottan sérült emberek foglalkoztatása, ellátása területén egyaránt látható eredményeket hozott. A németországi tapasztalatokról valamint az adaptáció hatásairól, gyakorlatáról a kedvezményezettek összefoglaló tanulmányt készítettek, melyeket előadás formájában a Budapesten megrendezett „Esélyekért a munka világában” című Szociális Segítők III. Konferenciája keretében tártak az érdeklődő szakemberek elé. A konferencia lehetőséget biztosított a Leonardo da Vinci programban résztvevő bólyi intézmény beszámolójának közzétételére is, mely a fogyatékos személyek ellátásának újabb irányairól számolt be nemzetközi tapasztalatok összegzésével.
A projekt folytatását jelentette, hogy a konferencia valamint szakmai hét résztvevője lehetett a németországi partner 4 munkatársa, s vezetője, aki előadóként vette ki részét a munkából. Látogatásuk alkalmával öt napon keresztül tanulmányozták a felnőtt értelmi fogyatékos személyek foglalkoztatási, lakhatási körülményeit más intézményekbe is eljutva. Megfigyelték az alkalmazott módszereket, szakmai irányokat. A Leonardo da Vinci program keretében megvalósult szakmai tanulmányút kezdetét jelentette egy európai szakmai együttműködésnek a tordasi Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona és a Landshuti Védőüzemek között. A további együttműködés terve megszületett, mely új utakat nyit a szakemberek nemzetközi szintű képzéséhez, továbbképzéséhez, segítséget nyújt a fogyatékos emberek foglakoztathatóságának növeléséhez, a munkaerőpiaci integráció útjainak kimunkálásához, az esélyegyenlőség megvalósításához.
A fogadó intézmény vállalta a Támogatási Szerződésben megfogalmazott feltételeket, mely szerint a kedvezményezettek számára képzettségükkel és tapasztalatukkal összhangban álló feladatok és kötelezettségek teljesítésének feltételeit biztosítja. Tutor segítségével logisztikai támogatást nyújt a kedvezményezetteknek, felelős személyt (mentor) biztosít a szakmai gyakorlat figyelemmel kísérésére. Vállalja a kedvezményezettek helyszíni közlekedésének biztosítását, munkanapokon történő ellátását. A fentiek szellemében a tanulmányút alkalmával a kedvezményezettek utazása bérelt kisbusszal történt, mely nagy segítséget jelentett az időtakarékos megoldások, a szakmai ismeretek mélyítése szempontjából. A projekt finanszírozásához a Leonardo da Vinci program megfelelő kereteket biztosított, így az előírt önrész vállalásán túl további anyagi erők felhasználása nem vált szükségessé.
A kedvezményezetteket kiválasztása tág szakmai körből, pályázati feltételek meghatározásával történt. Szempont volt a foglalkoztathatóság növelését segítő szakterületen való tevékenykedés, a mély szakmai érdeklődés, a fejlődésorientált szemléletmód, a segítségadás optimális mértékének megtalálása, a tanulási motiváltság, a szakmai tudás, valamint az alapvető nyelvi ismeretek megléte. A munkaprogram, a szakmai tanulmányút tartalmának kidolgozásához többszöri egyeztetés, következetes együttműködés volt szükséges, melyben a küldő és fogadó intézmény egyaránt aktív szerepet vállalt. Jogi, kulturális- és társadalmi ismerteket, intenzív szaknyelvi felkészítést követően lebonyolódott az előkészítő látogatás, mely végső formába öntötte a programot, mindenre kiterjedően tisztázta a feltételrendszert. Az utazás repülőgéppel történt, a megoldás igen költségkímélő volt, az egészség és a személyi biztosítás helyben történt. A szállás megszervezésében a fogadó intézmény közvetítő szerepet vállalt, s igen hasznosnak bizonyult az előkészítő látogatás. A kedvezményezettek teljesen részletes, reális képet kaptak a lakhatási feltételekről, a várható programokról, lehetőségekről.
A kedvezményezettek mentorálását az Üzemek szakmai vezetője látta el, aki szaktudása, a területen megszerzett tapasztalata, emberi mentalitása révén teljes értékű segítője volt a vállalt szakmai feladatok ellátásának. Három alkalommal teremtett konzultációs alkalmat, melynek résztvevői voltak az Üzemek vezető szakemberei is. Ezen alkalmak kihasználása a felhalmozódott kérdések megválaszolása révén minden esetben teljes értékű volt. A kedvezményezettek részéről megnyilvánuló mindenre kiterjedő figyelem, tudatos ismeretszerzés szerencsésen találkozott a németországi szakemberek elhivatottságával, őszinte problémafeltáró tájékoztatásával. A gyakorlatok során lehetőség nyílt a sérült dolgozókkal való közvetlen kapcsolatfelvételre, mely nagymértékben hozzájárult a reális kép kialakításához, a valódi tartalomra épülő ismeretszerzéshez.
Folyamatos értékelési lehetőséget teremtett a kedvezményezettek által vezetett Értékelési lap, mely az üzemek teljes működésének tematikus nyomon követését tette lehetővé. A különböző területeken szerzett ismeretek dokumentálása mellett szakmai anyagok gyűjtése, digitális fényképek készítése valósult meg.
Az eredmények terjesztése beszámolók, csoportértekezleteken való program-ismertetés, országos szakmai konferencia szervezése révén valósult meg. A projekt eredményeinek bemutatására összefoglaló jelentet meg az otthon évkönyvében, annak honlapján. Előadások alkalmával a tapasztalatok megosztása valósult meg az ország területén a témakörben tevékenykedő szakmai csoportok körében. Akkreditációra alkalmas továbbképzési anyag benyújtása az országos Módszertani Központhoz. A projekt eredményeit összefoglaló német nyelvű tanulmány megjelenítése a fogadó intézmény honlapján folyamatban van.
A kedvezményezettek erőforrásai megnövekedtek, aktivitásuk visszahat az alapvető cél – a sérült emberek lakószférán kívüli, integrált foglalkoztatása- megvalósítására.
A külföldi tapasztalatcsere hatására új szakmai programok indulhattak el:
-
Fejlesztő stúdiók rendszerének kialakítása az egyéni fejlesztés hatékonysága, az egyén autonómiáját segítő szolgáltatási rendszer biztosítása érdekében
-
„Üstökös-program”- gondozók kezdeményezésére létrejött, önkéntességre alapuló szakmai csoport, mely kilépve hagyományos szerepköréből kreatív, belülről motivált szerepet vállal a sérült emberek magas szintű ellátásában, magasabb szintű kompetenciát elvárva, nagyobb egyéni felelősséget vállalva
-
A súlyosan, halmozottan sérült ellátottak számára új foglalkoztatási struktúra biztosítása által
Felerősödött a szektoron belüli továbbképzés igénye . Az új sikeres programok országos konferencia keretében való bemutatása felkeltette a szakmai érdeklődést, szakmai műhelymunkák sora követi a projekt megvalósítását.
A csereprogramok kiteljesedését mutatja a német szakmai csoport magyarországi látogatása. A kedvezményezettek által bonyolított program megismétlése, a célok azonossága, a módszerek átvétele mutatja a Leonardo da Vinci program keretében megvalósított projekt sikerét, életképességét.
A németországi tanulmányút tapasztalatai azt mutatták, hogy a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs célú foglalkoztatásának átalakítására a szociális szolgáltatások keretein belül lehetőség van. Nem szükséges egy teljesen új, elkülönített szervezeti forma létrehozása, a szakmai munka hozzákapcsolható a meglévő szolgáltatásokhoz.
Az átalakítás leglényegesebb elemeit a következőkben látjuk:
-
Az eddigieknél differenciáltabb szolgáltató, támogató rendszert szükséges működtetni
-
A nagy létszámú bentlakásos, ápoló-gondozó intézmények fokozatos modernizációja szükséges korszerű lakóotthonok kialakítása, a nappali ellátások minél szélesebb körű megszervezése mellett
-
A szociális ellátás rendszerén belül elengedhetetlen a fogyatékkal élő személyek foglalkoztathatóságának növelése, a foglalkoztatás bővítése
-
Meg kell alkotni a rehabilitációs foglalkoztatás jogszabályi hátterét, mely az intézeti foglalkoztatás átrendeződését, új foglalkoztatási formák modellezését segíti elő. Ezen belül koncepcionálisan meg kell változnia a célszervezetekre vonatkozó szabályozásnak, mely változtatás nem „kizárást”, hanem a célhoz igazodó megújulást hordoz magában
-
Piacképes termékek előállítása szükséges a „munka” folyamatos biztosítása mellett
A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségi törvényben meghatározott jogainak érvényre jutása, a Fogyatékosságügyi Program végrehajtása során a szociális foglalkoztatási integráció magvalósulásának elősegítése kiemelt feladat.
A fogyatékossággal élő emberek számára biztosítani kell:
- komplex állapotfelmérést rehabilitációs alkalmassági vizsgálat keretében
- személyre szabott, egyéni szükségletekre, képességekre és készségekre épülő fejlesztési tervet
- a szükséges mentális, szociális, képzési, foglalkoztatási tevékenységek tervét, a megvalósítás lehetőségét
- fejlesztő, felkészítő foglalkoztatást ( készségek és technikák elsajátítása, melyek felajánlhatók a munkáltatók felé)
- integrált foglalkoztatási formába való átkerülés lehetőségét ( az intézményekben felkészítettek védett, félig védett majd nyílt munkaerőpiacra történő mobilitása)
Tordas, 2005.05.30.

2004-ben „Az értelmi fogyatékosok rendszeres tevékenysége a lakószférán kívül – integrált munkahely” címmel benyújtott pályázat sikeresnek bizonyult.
A kiírás a Leonardo Da Vinci-program keretében „Az Európai Közösség akcióprogramja a szakképzés támogatására” témakörben született.
A sikeres projekt révén az intézmény 5 munkatársa utazhat a németországi Landshut-ba, hogy foglalkoztatási és képzési tapasztalataikat bővítsék. A tanulmányút időtartama 15 nap ( 2004. október 1-október 15.). A továbbképzés célja az ottani munkaerő piaci integrációs tapasztalatok, a foglalkoztatási integrációval kapcsolatos felnőttképzési módszerek, piacképes termékek megismerése, valamint közvetlen munkakapcsolat kialakítása, további szakmai együttműködési lehetőségek keresése.
A továbbképzés végeztével a csoport tagjai egy összefoglaló tanulmányt fognak készíteni tapasztalataikról. Továbbképzési akkreditációra alkalmas anyagot készítenek el, azt követően egy országos szakmai konferencia keretén belül a fogadó intézménnyel együtt ismertetik a szerzett tapasztalatokat.

TANULMÁNY ÚT
A NÉMETORSZÁGI LANDSHUTI ÜZEMEKBEN
2004. október 1-től - október 15-ig a tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthona 5 fős szakmai csoportja a LEONARDO DA VINCI program keretében szakmai tanulmányúton vett részt a németországi Landshutban. Beszámolóm e két hét tapasztalatait, új ismereteit foglalja össze, mivel a kiutazó szakmai csoport tagjaként részese lehettem a pályázati projekt megvalósításának.
Az utazást több hónapos előkészület előzte meg, mely magába foglalta az adminisztrációs-dokumentációs területet, a pontos szakmai program egyeztetését a fogadó intézménnyel, a kedvezményezettek kiválasztását és sok egyéb teendő mellett a nyelvi felkészítést.
Egy 50 személyes MALÉV repülőgéppel 1 óra alatt érkeztünk meg Münchenbe, majd az Isar folyó által kettéválasztott történelmi kisvárosba: a bajorországi Landshutba.
Landshut
Kéthetes programunk lakóotthonok látogatásával indult.
A kisváros egy távolabbi kerületében találtuk meg az otthont, mely hatalmas alapterületen fekszik. Lakói enyhén, középsúlyosan értelmi fogyatékos, halmozottan sérült emberek, pszichiátriai betegek. Az otthonban összesen 40 fő sérült személy 4 kisebb csoportba tagolva. Az otthon szakmai személyzete 13 fő. Napközben 7,00-16,00 óráig üres a ház, mivel a sérült emberek a városban található üzemekbe járnak dolgozni a Landshuti Üzemek saját mikrobuszaival.
A szobák 1-2 ágyasak, minden csoportnak külön kisebb társalgója, melegítőkonyhája, étkezője és több speciális emelővel, fürdőkáddal felszerelt helyisége van. Egy nagy közös társalgó – különböző mozgásfejlesztő eszközökkel – és egy nagy étkező helyiség szolgálja a nagycsoportos együttléteket. Az épület pincéjében klubterem, mosoda, raktár, szerelőműhely van kialakítva. A berendezés otthonos, ámbár egyszerű. A sok ízléses dekoráció, a természetes anyagok hangsúlyos jelenléte kellemessé, otthonossá teszi a környezetet.
Lakóotthon Landau-ban Lakóotthon Landshut-ban
Lakóotthon Münchnerau-ban
Az itt élő embereknek szabad orvosválasztási joguk van. Betegség esetén orvost hívnak, illetve értesítik a hozzátartozókat. Gyógyszert - az egyszerű fájdalomcsillapítókat is beleértve- csak az orvos engedélyével adhatnak ki.
A fogadó „ház népe” kedves volt, nyitott a feltett kérdések megválaszolására.
A két hét alatt a Landshut városában 35 éve működő központi üzemen kívül még 4, később kialakított üzemegységet látogattunk meg különböző kisvárosokban. Az anyaüzem a külvárosban, iparjellegű területen, a további 5 telephely 35 km-es körzetben épült.
Csoportkép az üzem előtt
Az üzemek összessége 860 sérült embert foglalkoztat. Célja a sérült emberek foglalkoztatása minőségi, piacképes termékek előállításával. Ennek megvalósulását szolgálja a magas szintű szervezettség, a kiváló technikai felszereltség, a speciálisan kialakított, a sérült emberek hiányzó készségeit pótló munkaeszközök. A legegyszerűbb csomagolórészlegtől a magas technikai felszereltségű, termerlékenységű üzemrészekig sokféle munkatevékenységet kínáló termelőüzemet ismerhettünk meg. Sok új termelési módszert, technikát figyeltünk meg a maximálisan és biztonságosan felszerelt fúró-vágó, fűrészgépeket alkalmazó üzemrészekben, a munkavédelmi szempontból kifogástalan, rendkívül magas értékű termékeket előállító elektromos- és villamos szerelőműhelyekben.
Műanyag fröccsöntő üzem Fémforgácsoló üzem
A textilüzemben - hosszú évek próbálkozásai után- jelenleg nagyon dekoratív, bajor lánykaruhát, blúzokat terveznek, szabnak, varrnak, melyet külföldön is értékesíteni tudnak.
Két telephelyen mosoda működik, ahol kórházaknak, idősek otthonának, különböző szervezeteknek mosnak átlagban napi 3 tonna mennyiségű textilanyagot. A ruhák tervezését, szabását a csoportvezetők végzik, a több munkafolyamatra bontott összevarrást, elkészítést a sérült emberek. A BMW, Mercedes, Audi gyáraknak készített apró, műanyagalkatrészek, műszerfalak öntése, elkészítése nagyon jó példa arra, hogy mássággal élő embertársaink is megállják helyüket a termelő tevékenységekben.
A külön leválasztott részlegekben 12-16 fogyatékos személy dolgozik, minden csoport mellett 1-1 csoportvezető és üzemrészlegenként 1 fő részlegvezető irányítja, szervezi a munkát, végzi az adminisztrációs feladatokat.
Az újonnan érkező, a Landshuti Üzemek dolgozójává váló emberek az első két évet úgynevezett „BBB” (Berufsbildungsbereich) csoportban töltik, ahol nagyon apró részletességgel felmérik készségeiket, betanítják a számukra legmegfelelőbb munkafolyamatokat. Ezzel megteremtik a biztonságos, önkéntes, termelékeny munkavégzés alapjait.
A BBB műhelye
A munkaidőt megtörve az Üzemek szervezeti működése lehetőséget teremt az aktív pihenésre, egyénileg választott fejlesztő tevékenységekre. A „kurzusok” gazdag ajánlatot jelentenek az üzemek dolgozói számára. 1-1 órás tevékenykedési lehetőséget biztosítanak fejlesztő pedagógusok irányításával, segítségével. Különböző kreatív tevékenységek, mozgás, zene, relaxáció, tánc, kézimunka foglalkozások közül választhatnak. 1-2 hetente, maximum 3 foglalkozáson vehet részt egy akadályozott személy. A kurzusok számtalan lehetőséget nyújtanak - szoros összefüggésben a fejlesztőpedagógus hozzáértésével, kreativitásával- a higieniás szokások kialakítására, kozmetikai, főzési-sütési, kulturtechnika ismeretek megszerzésére, de elvezetnek mesék, festészet, a számítástechnika világába is.
A csoportok létszáma max. 5-6 fő, ez alól kivétel a helyben készült, európai hírű hangszereken játszó ULWILA-zenekar és a tánccsoport.
A nagyon súlyosan sérült személyek fél napot dolgoznak, a másik felét kislétszámú fejlesztő csoportokban töltik (max. 6 fő).
A fejlesztés folyamatában, eszközeiben nincs lényeges különbség az itthonitól. Céljai a bazális stimuláció, az érzékelés fejlesztés, a kommunikáció, az önkiszolgálás, a tevékenységi körök fejlesztése,. S nem utolsó sorban a szociális önállóság kialakítása.
Összességében:
A két hét intenzív ismeretszerzéssel, tapasztalatgyűjtéssel, gyorsan telt el. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a strukturálisan másképp felépített, anyagilag és társadalmilag más rendszerben támogatott, magánkezdeményezésből kinőtt szervezetben az elméleti alapok, a célok igen hasonlóak, sok esetben megegyezőek a tordasi Otthonéval. A különbség: a technikailag maximálisan felszerelt üzemekben, a folyamatos munka- , illetve tevékenységellátottság biztosítja az ott dolgozó sérült emberek értelmes tevékenykedését, biztonságát, nyugalmát, kiegyensúlyozott, fusztrációmentes hétköznapjait. A foglalkoztatási integráció a minőségileg magas értékű, piac- és versenyképes termékek, szolgáltatások előállításában valósul meg.
Nagyon sok adoptálható, hazai viszonylatban is megvalósítható tapasztalatot, ötletet, feladatot hoztunk magunkkal. Szakmai szemléletünkben megerősödött a foglakoztatás kiemelt fontosságába vetett hitünk, az integrációs munkaerő piaci lehetőségek felkutatását, kialakítását célzó, kezdeményező szerep felvállalása melletti meggyőződésünk.
További munkánkban kiemelt fontosságúnak tartjuk a tapasztalatok átadását, valamint az intézményen belül olyan programok megvalósítását, melyek a fent ismertetett célok megvalósítását segítik.
2005. április 27-én, akkreditált szakmai esemény keretében, a Szociális Segítők III. Konferenciáján, „Esélyek a munka világában” címmel számolunk be tapasztalatainkról, az ennek hatására elért eredményekről. Az előadók közt meghívásunkra szerepelni fog Jürgen Pölmann Úr, a Landshuti Üzemek vezetője is.
Tordas, 2004.11.25.
Katonáné Dávid Judit
fejlesztő pedagógus
