Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok. ”

Vörösmarty Mihály:
Gondolatok a könyvtárban

Könyvtárunk

 

A 2216 kötetes állományt 2008 utolsó negyedévében vettem át. A leltárkönyv szerint könyvek vásárlására utoljára 2005 márciusában volt lehetőség. Ezután a könyvtár gyarapítása ajándékkönyvek elfogadásával történt. Ezek a könyvek többnyire már a nyilvántartásba vételkor elavultak, rossz állapotúak voltak. Az évek során tervszerű állományapasztás nem volt, így a polcok zsúfolásig tömve voltak. Az állomány tervszerű rendezésébe lakóinkat is bevontam, többen szívesen vállalták ezt a szép, de nehéz feladatot. Megismerhettek egy új szakmát, hasznosan tölthették idejüket, a munkafolyamat sokrétűsége lehetővé tette, hogy minden érdeklődő képességei szerint kivehesse részét a munkából. A könyveket raktári jelzettel láttuk el, mely megmutatja a könyv helyét a polcokon. A különböző munkafolyamatok során egy-egy könyvet többször kézbe kellett venni, annak szerzőjével, címével, pár gondolat erejéig tartalmával is megismerkedhettek a segítők.

 

konyvtar_1

 

 

2010 decemberében megtörtént a könyvtár beköltöztetése a szabadidős foglalkoztató termünkbe. Így ma már egy barátságos, hangulatos hely biztosítja lakóink számára a közösségi együttlétet. Az érdekes könyveken kívül különböző társasjátékok, színezők közelsége miatt a lehetőségek tárháza végtelen, a programokat lakóink kívánságának megfelelően alakítjuk. Az esték folyamán a terem nyitott ajtaja, a kiszűrődő fényár az éppen csak erre közlekedőket is becsábítja. Átlagosan 15-20 aktív résztvevőn túl folyamatosan be-betér 5-10 érdeklődő.


Könyvtárunkat az igényeknek megfelelően továbbra is gyarapítjuk, folyamatosan tájékozódunk a többi könyvtár fölöspéldányairól (www.ki.oszk.hu).


Egy kis statisztikát is becsempézve itt mondanám el, hogy a 2011-es évben 348 db könyvet kölcsönöztek ki lakóink, dolgozóink. Szép szám a 44 db is, mely a könyvtárközi kölcsönzést mutatja. Az otthonunkban is már jól működő könyvtárak közötti együttműködés lehetőségét rendszeresen igénybe veszik dolgozóink. A szolgáltatás feltétele a könyvtárközi kölcsönzés szabályainak betartása.

 

konyvtar_2

 

A könyvtár szakmai követelmények szerinti átszervezésének eredményeként egy átlátható, jobban használható, az igényeket még inkább kielégítő, azokat követő, az állományt rendszeresen újító könyvtári egység jött létre, jelenleg 1597db kötettel. Célunk, hogy lakóink és dolgozóink számára biztosítsuk a feltételeket a magyar kultúra kincseinek megismerésére, a folyamatos önművelésre, a színvonalas szórakozásra.

 

 

 

Könyvkölcsönzés:



Lakóinknak : Csütörtök 18-21 h

 

Dolgozóknak: Minden nap 13-21 h

 

(egyeztetés alapján a szabadidő szervezőkkel)


Pál Regina


szabadidő szervező

 


Szabadidős munkaterv 2012

 

Szabadidő szervezés célja gazdag, sokféle élményt, örömforrást biztosító közösségi együttlét biztosítása, mely lehetőséget kínál az egyéni érdeklődés és képességek kibontakoztatására, az integrációs törekvéseink elérésében.

 

Programsorozat tervezet

JANUÁR

01.21. A Magyar Kultúra napja

     

FEBRUÁR

02.03. Szent Balázs

02.14. Valentin nap- Rómeó és Júlia című előadás

02.21. Húshagyó kedd: farsangi népszokás (gofrisütés...)

 

MÁRCIUS

03. 15. Forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezés (faluünnepen)

03. 27. Színházi Világnap


ÁPRILIS

04.06. „Húsvét készülődik”- a népszokások jegyében

04.11. Költészet napja: Megzenésített versek

04. 29. A táncművészet világnapja

 

MÁJUS

05.10. Madarak, fák napja

05.28. Sárkányeregető fesztivál- Pákozdon

05. 30. „A kihívás napja”- sportnap


JÚNIUS

06.05. Környezetvédelmi világnap

06. Tordasi kulturális nap (Műv.ház)

06. 24. Félévzáró buli: Szent Iván-éj - nyári napforduló, tűzgyújtás

 

JÚLIUS

„Bakancsos klub” túra a Velencei-hegységben

Kerekesszékes kirándulás

Tábortűz dallal-tánccal, grill party

 

AUGUSZTUS

„Bakancsos klub” Gyalogtúra

„Mezítlábas túra „

 

SZEPTEMBER

XIX. Sérült Gyermekek Napja egész napos programok a Fővárosi Állat- és Növénykertben az ÉFOÉSZ szervezésében

„Bakancsos klub”túra

 

OKTÓBER

10. 01. A zene világnapja: zenehallgatás, vetélkedő

10.02- 10.05. Tökfesztivál

10. 06. Az aradi vértanúk napja; megemlékezés

10.23. Ünnepség az ’56-os forradalom emlékére

 

NOVEMBER

11. 01. Temetőlátogatás

11.16. 15:30 12 évesek lettünk” az intézmény születésnapi ünnepsége

 

DECEMBER

12.01. Vörösmarty Mihály születésnapja-kirándulás Kápolnásnyékre

12.02. I.: Advent

12.09. II: Advent

12.16. III. Advent

12.23. IV. Advent

 

Állat-asszisztált terápia: Fedák Krisztina (hétfő)

Életmód klub: Sinkó Judit (hétfő:12.20- 15.30)

Zumba fitnesz: Buzás-Racskó Rita, Tóth Eszter (hétfő:15.00-16.00)

Kreatív szakkör : Kitzingerné Ildikó (hétfő:16.00- 17.30)

Hittan: lelkészek, PR. (kedd:16.00- 17.00)

Filmklub: Konkoly Annamária (kedd:18.30- 20.30)

Kézimunka szakkör: Mocsonokiné Andi (kedd:16.00- 18.00)

Kézilabda szakkör: Kenézné Zsuzsa (kedd, péntek 16.00- 17.30)

Néptánc szakkör Papp Judit (szerda:15.00-16.00)

Lakógyűlés: Sinkó Judit, P.R. (szerda:16.00-17.00)

„Nem vagyok más”-önérvényesítő csop. Sinkó Judit (szerda:17.00-18.00)

Könyvtári foglalkozás: Pál Regina (szerda:19.00-20.30)

Sport szakkör: Mocsonokiné Andi (szerda:16.00-18.00)
Színjátszó szakkör: Konkoly Annamária (csütörtök 15.30-16.30)

Számítástechnika, fotó klub: Pál Regina (péntek v.szombat 16.00-17.30)

Kézműves foglalkozás: Pál Regina (vasárnap)

Istentisztelet: Pál Regina (vasárnap)

Foci: Márkus Péter (hétfő, csütörtök)

Karitász: Sinkó Judit (minden hó utolsó szombatján)

Mindentudás iskolája: Sinkó Judit (havonta egy alkalommal)